Pitypang vagyok. Alkoholista. 5 napja nem ittam.
Ma itt van velem N. Ilyenkor nagyon könnyű nem inni. Mivel ő sosem iszik -leszámítva azt az átmeneti időszakot ismeretségünk elején, amikor minden este leitattam- ezért valahogy a társaságában nekem sincs igényem rá. Ilyenkor fel sem merül. Nem jön az inger és nem tölt el esténként űr. Összekucorodunk a kanapén és olvasok, utána pedig az ágyban egymás karjában mormogva alszunk el. Olyan, mintha a társasága és az érintése által nyújtott béke teljes mértékben szükségtelenné tenné az agyam letompítását.
Tegnap elmondtam neki, hogy úgy érzem újra problémám van az alkohollal. Illetve hát problémám az mindig van, de megint teljesen kontrollvesztettnek érzem magam. És hogy elkezdtem gyűlésekre járni. Őszinte akarok vele lenni. Ahogy a környezetem nagy része, ő sem igazán érzi a problémám mélységét, vagy súlyát, de támogat minden ilyen törekvésemben. Nem bagatellizálja el, ha azt mondom, segítségre van szükségem, hanem megsimogat és azt mondja büszke rám, hogy teszek valamit. Annyira szeretem benne, hogy látja az összes gyengeségemet, hülyeségemet, sebemet, hegemet és ezekkel együtt is képes elfogadni. Azt hiszem ezt jelenti szeretve lenni.