Pitypang vagyok, alkoholista. 26 napja nem ittam.
Napok óta dolgozik bennem a sóvárgás. Délutánonként sokszor azon kaptam magam a napokban, hogy valahol az agyam hátuljában egy félig-meddig eldugott zugban zajlik a matekolás, hogy hova kéne elmenni vásárolni és mit kéne hazudni magamnak, hogy elhiggyem, hogy ezzel nincs semmi baj, iszogathatok csak egyetlen egy estét. Mert ugye csak egyetlen egy este lenne, nem igaz? (Nem.) Annyira erősen jelen van ez az egész, hogy tegnap éjjel még álmodtam is ezzel: a jól ismert folyamat, ahogy eldöntöm, hogy inni fogok, bemegyek a boltba, kiválasztom, megveszem és őrizgetem a hamis kincsemet hazáig, aztán várom az alkalmas pillanatot (legyenek ágyban a gyerekek, biztos ne kelljen már sehova menni, tuti ne jöjjön már senki) és megiszom. És megittam. És mint az utolsó alkalommal, amikor ittam, most is megjelent N., viszont ezúttal rögtön felkérdezett: "De hát nem úgy volt, hogy nem iszol? És mi lesz a gyűlésekkel?" És én égtem a szégyentől.
Reggel olyan végtelen megkönnyebbülést éreztem, hogy ez az egész csak álom volt, hogy ma már nem fut a rejtett háttérprogram az ivás kilogisztikázására, bár nincsenek illúzióim, hogy ez a nyugi pár napnál tovább fog tartani. Ma azt logisztikázom inkább, hogyan juthatnék el este gyűlésre. Ez sokkal hasznosabb program.