#2

​Pitypang vagyok. Alkoholista. 2 napja józan.

Tegnap részt vettem az első gyűlésemen. Soha nem voltam még olyan társaságban, ahol kimondtam volna, hogy alkoholista vagyok. Ahogy olyan társaságban sem, ahol egy virtuális, online térben 25 vadidegen emberrel beszélgetve ilyen biztonságos közegben éreztem volna magam.

A belépés pillanatában, ahogy megláttam a megbeszélésben résztvevők arcát, az első gondolatom az volt, hogy „Mit keresek én itt??" Aztán elkezdtek beszélni az emberek, a nevek és arcok mögé történetek, gondolatok kerültek és olyan érzés volt, mintha olyan helyre érkeztem volna, ahol megértenek, mert ugyanazokkal -vagy még sokkal nagyobb- nehézségekkel, problémákkal és démonokkal küzdenek, mint én.

A gyűlés elején felkértek, hogy mutatkozzam be, de nem tudtam, mert nem aludtak a gyerekek és nem akartam, hogy hallják. De ahogy haladt előre az idő, egyik felszólalás jött a másik után és már hallottam a gyerekszobából az áldott nyugalmat jelentő szuszogást, úgy éreztem valami nagyon fontosat hagyok ki, ha most nem mutatkozom be és beszélek magamról. Izzadás, szívdobogás, gombóc… de megtettem. Jelentkeztem, beszéltem. Kimondtam, hogy alkoholista vagyok, kimondtam, hogy változtatni akarok. Úgy érzem megtettem ehhez az első lépéseket.

Házi feladatomként a kontroll elengedését hoztam el magammal. Nem gondolom, hogy ez holnapról mára -vagy akár belátható időn belül- menni fog. Egyelőre csak forgatom a fejemben a gondolatot, barátkozom vele.

Kaptam egy nagyon jó mondatot Mártitól, a gyűlés vezetőjétől, ami nagyon betalált. Azt hiszem azért, mert korábban sokszor megfogalmaztam magamban, hogy nem szeretem magam és így azt sem értem, mások mit szerethetnek bennem. Márti mintha a szívembe látott volna, minden előzmény nélkül ezt mondta nekem:

„Itt szeretni fogunk addig, amíg magadat nem tudod szeretni."